Rólam

és hogy mit csinálok

Ki vagyok én, Mi végre születtem?
Mi a dolgom ezen a világon?

Azt hiszem élete folyamán, minden ember feltette magának ezeket a kérdéseket. Én is, nagyon sokszor. A válasz mindig más volt, de soha nem az igazi.

Ma 64 évesen azt mondom: „Életem az üzenetem” és ez így igaz is. Rájöttem, hogy nem a végcél a lényeg, hogy beteljesítsem a vállalt sorsfeladatomat, hanem az odáig megtett ÚT. Amivé váltam, fogantatásom pillanatától mostanáig és aki még leszek ezután.

Sok mindent megéltem fájdalmakat, örömöket, voltam fenn és lenn, kint és bent, egészséges, és béna, szerettem, és gyűlöltem, vádoltam, és megalkudtam, győztem, és vesztettem. Most már tudom, hogy minden, okkal történt. A felkészítés része volt.

Nagyon sok tanfolyamot elvégeztem, és mindegyik hozzá adott az életemhez nagyon sokat, még is éreztem, hogy lennie kell még valaminek, ami könnyedebb szabadabb boldogabb életet teremt.

Mivel folyamatosan kerestem, és teljes szívvel kívántam, és vágytam a változást, az meg is érkezett. Megtalált engem az Access Bars. Amikor tájékozódtam róla, hogy mi ez, teljes bizonyossággal tudtam, hogy ez az, amit mindig is kerestem.

Elvégeztem a tanfolyamot, és elkezdtem, egy teljesen más életformát kialakítani, élni, megengedéssel, választásokkal, és végtelen szabadsággal. A múlt, már elvesztette a jelentőségét számomra, nem árnyékolta be többé az életemet, csak a szép emlékekért látogattam néha vissza.

Így az Access Bars igazi szerelemmé vált. A tudatosságról szól. Hogy megerősítsen abban, hogy tudd, amit tudsz. A lényednek, és a testednek is meg van a tudatossága, és ezzel a módszerrel ezeket hozzuk felszínre.
Az Access ahhoz nyújt segítséget, hogy felismerd magadat, mint végtelen lényt, aki valójában vagy, és kezd el alakítani az életedet túl azon, az énen, akinek eddig gondoltad magad.

“Ha képes lennél meglátni, hogy milyen csodálatosa lényed, a személyed, és a hozzájárulásod az élethez, magához: akkor többé nem lenne semmiféle kifogásod arra, hogy boldogtalan legyél”

Gary Douglas